Változatos programok Siófokon – 2023-ban is kihagyhatatlan élmények várnak

Siófok 55 – Jubileumi programok Siófokon

A 2023-as év izgalmasnak ígérkezik, Siófokon, mert egy különleges jubileumi programsorozat is színesíti majd az itt megszokott nyüzsgést. A város idén ünnepli 55. születésnapnapját  és emellett több jeles évforduló is esedékes ebben az évben. A Balaton táncegyüttes fennállásának 60. évét ünnepli, továbbá Varga Imre szobrászművész születésének 100. évfordulója is ebben az évben lesz. A Siófok55 jubileumi programsorozat keretében számos kulturális- és gyerekprogramra és kiemelt ünnepi rendezvényekre lehet majd számítani ebben az évben.

Tavaszi kalandok

A Balaton sokak számára egyet jelent a strandolással, a hosszúra nyúlt kellemes nyárestékkel a vízparton. Siófok azonban ennél is többet tud nyújtani. Érdemes ellátogatni a környékre már tavasszal is, hiszen kiváló kulturális programok közül válogathatunk. A Kálmán Imre Kulturális Központ magas színvonalú színházi produkcióknak, hangversenyeknek, önálló esteknek és musicaleknek ad otthont már áprilistól.

 

Páratlan panoráma és kiállítótér

A siófoki Víztorony közkedvelt látnivaló, hiszen innen csodálatos kilátás nyílik a Balatonra. Idén a megújult Víztoronyban két szintes kiállítótér is nyílik az érdeklődők számára, ahol Varga Imre alkotásai is megtekinthetőek a jubileumi év keretében.

 

programok Siófok - Aranypart Camping

 

Pünkösdi Rózsaünnep

A pünkösdi hosszú hétvégét kár lenne kihagyni, hiszen Siófokon ilyenkor kerül megrendezésre a Pünkösdi Fesztivál, amely idén a Pünkösdi Rózsaünnep címet kapta. Ennek keretében a megújult Rózsakert átadására is sor kerül, valamint koncertekkel és színes programkavalkáddal vár minket a Balaton. Érdemes kihasználni ezeket az extra pihenőnapokat, hiszen nemcsak az izgalmas programok csábítanak minket, de a pünkösdi hosszú hétvége éppen ideális egy kis balatoni kirándulásra is.

 

Kerékpárral a Balatonnál

Nem vitás, hogy elhalmoznak minket a programok Siófokon. Itt nem lehet unatkozni, pláne ha kerékpárra pattanunk és kisebb-nagyobb felfedezőútra indulunk a Balaton parton. Magunkkal hozhatjuk a saját biciklinket, de ha kerékpárt bérelnénk az Aranypart Campingben ezt is megtehetjük. Két keréken is ezernyi felfedezni való vár minket, a számos látnivaló mellett páratlan biciklis túraútvonalak között is válogathatunk.

 

A Sió-parti kerékpárút

Ha egy kicsivel nagyobb kihívás sincs ellenünkre, akkor a Sió-parti kerékpárút kötelező a program Siófokon. A túra a Víztoronytól indul és a 26 kilométeres vadregényes tájon megtett kört követően a városközpontba ér vissza.

 

Hajókirándulások – Szállj vízre Siófokon

2023-ban a legjobb programok Siófokon vannak és ha mindezt szeretnénk megkoronázni egy igazi balatoni élménnyel, akkor nincs más hátra, mint ellátogatni a Siófoki Kikötőbe és vízre szállni.  A hajókirándulások a tavaszi-nyári időszakban a legkedveltebb programok közé tartoznak.

 

Nyári zenei fesztiválok

A színes programok Siófokon természetesen nyáron sem hagynak minket unatkozni. Amig a tavaszi szezon a színház kedvelőknek kínál bőséges lehetőségeket, addig a nyár a zenei fesztiválok szezonjának számít.  2023-ban is várnak ránk olyan zenei programok Siófokon, mint a mára már tradíciónak számító New Orleans Jazz Fesztivál, ami idén XX. alkalommal kerül megrendezésre, így jól illik a jubileumi programok sorába.

Augusztusban jön a Balatoni Retro Láz a 90-es és 2000-es évek legnagyobb előadóival. Az idei program azért is különleges, mert nemcsak a hazai zenei élet legjobbjai, de két külföldi világsztár is képviselteti magát a rendezvényen. A nyár végéhez közeledve pedig a Bor és kenyér ünnepe is megrendezésre kerül, ami hagyományos augusztus 20-ai programokkal és finom borokkal várja a vendégeket.

 

Élményekben gazdag nyaralás az Aranyparton

A 2023-as programok Siófokon, olyannyira változatosak és csalogatóak, hogy nem könnyű eldönteni melyik időszakra szervezzük meg a balatoni vakációnkat. Az Aranypart Camping ideális szálláshely lehet, akár az előszezont, akár a fő-, vagy utószezont szeretnénk választani. A friss tavaszi napokra a fűthető mobilházak, üdülőházak és a lakókocsis nyaralás a legnépszerűbb lehetőség, a forró nyári napokra pedig nincs is jobb, mint kipróbálni egy igazi kempinges, sátrazós életérzést. A programok Siófokon pedig nem érnek véget a városi rendezvényekkel, hiszen az Aranypart Camping számos további lehetőséget kínál a kikapcsolódásra és különféle érdekes programokkal várja a vendégeket.

 

Aranypart Camping programok

Az Aranypart Camping Siófok legszebb részén található, saját stranddal, szép környezettel várja az idelátogatókat. A kemping területén pedig minden megtalálható, ami egy tökéletes üdüléshez szükséges. Ki sem kell mozdulnotok, hiszen helyben elérhető étterem, büfék, ABC gondoskodik arról, hogy finom falatokhoz jussatok, ezenkívül szabadtéri játékok ping-pong, csocsó, focipálya, röplabdapálya gondoskodik az aktív kikapcsolódásról. Kerékpár bérlésre, vízi sportokra is van lehetőség, a családok önfeledt szórakozásáért pedig animációs programok felelnek. Figyeljétek az oldalt ahol az aktuális programokról is informálódhattok és ne felejtsetek el idejében szállást foglalni.