Egy jó csapatban könnyedén megy a munka. Ehhez azonban az is kell, hogy a napi feladatok mellett időt szánjatok egymás megismerésére és megértésére. Ha épp azon gondolkodtok, hol lenne jó munkatársaitokkal csapatépítő tréningen részt venni, akkor az Aranypart Campingben megtaláltátok a megfelelő helyet. A helyszín Siófok, a Balaton egyik legkeresettebb helye. Nem véletlenül, hiszen nemcsak kikötője és partja gyönyörű, de a környék is számtalan kirándulási lehetőséget kínál. A város gasztronómiai és szórakozási lehetőségekben is gazdag, hangulata pedig utánozhatatlan.

A csapatépítő programoknak a legjobb helyszínt tudjuk biztosítani, a kempingben rengeteg a zöld terület, így bőven van hely mindenféle játékos tevékenységnek, a Balaton parton a jókedv garantált lesz.
Kempingünkbe csapatépítő foglalkozásokra április 21. és június 15., illetve szeptember 1. és 30. között várunk Benneteket.
Minden munkahely, minden csapat más és más. Mi arra törekszünk, hogy sokféle szolgáltatás közül tudjatok választani, hiszen akkor érzitek majd Ti is jól magatokat, ha minden úgy alakul, ahogy elképzeltétek. Ezért részesítjük előnyben az egyedi csomagajánlatokat.
Egyedi ajánlatot az Ajánlatkérés csoportoknak oldalon kérhettek.
A profi szervezés a sikeres csapatépítő tréning alapja. Amíg Ti a csapatépítő játékokon vesztek részt, mi az ételről és italról is gondoskodunk. A kempingben színvonalas étterem és büfék találhatók, amelyek a finom falatokat biztosítják nektek, hogy Ti csak a közös időre és együttlétre koncentráljatok. Az étterem befogadóképessége is nagy, így nagy létszámú csapatokat is ki tudunk szolgálni. A svédasztalos megoldástól kezdve sokféle igényt ki tudunk elégíteni, ami az étkezést illeti, sőt, kávé és üdítő is rendelhető, hogy a szünetekben is fel tudjatok töltődni.
Aranypart Campingben nem csak sátorhelyek és lakókocsi parcellák találhatóak, hanem igényesen berendezett, komfortos apartmanok és mobil házak állnak rendelkezésre, ahol kisebb és nagyobb csapatokat is el tudunk szállásolni. 94 házból válogathattok, amelyek befogadóképessége összesen 512 fő. Az apartmanok és házak hideg idő esetén fűthetőek, melegben viszont légkondi teszi kellemessé a pihenést. A szálláshelyeken hűtő és konyha is van, valamint a kemping egész területén ingyenes a Wi-Fi.

Csapatépítő tréningek - Aranypart Camping
A csapatépítő feladatok után jólesik egy kis kikapcsolódás is. Kipróbálhattok például egy kellemes masszázst, de élménymedencét és sportpályát is találtok a kemping területén, így biztos nem okoz majd fejtörést, hogyan tegyétek élvezetessé a csapatépítés minden pillanatát. A medencét már tavasszal is fűtjük, így amíg a Balaton vize hűvös, ezt is bátran használhatjátok.
Az Aranypart Camping a Balaton közvetlen közelében található, így pár perc alatt kisétálhattok megnézni a naplementét, vagy meg is mártózhattok. Este koccintsatok egy balatoni olaszrizlinggel, vagy üljetek ki a munkatársakkal a házak teraszára egy jó beszélgetésre. A kempingben tűzrakó helyeket is találtok, a napot egy közös tábortüzezéssel, szalonnasütéssel is zárhatjátok. A kemping 23 órakor azonban elcsendesedik, így mindenki biztos lehet abban, hogy az álmát nem zavarja majd senki és semmi.
Siófokon mindig nagy a nyüzsgés, a szórakozási lehetőségek száma pedig szinte végtelen. Mindenképp látnotok kell a siófoki kikötőt, a fordított házat, vagy a víztornyot. Kalandparkból is több található a környéken. Közvetlenül Siófokon a Bella Élményparkban a buborékfoci lehet izgalmas a felnőttek számára, a zamárdi parkban pedig 18 akadálypályával, ugrótoronnyal és sok egyéb játékkal várnak Benneteket. Ha szeretnétek egy kompletten megszervezett csapatépítőt, keressetek meg minket, és mindenben segítünk.
Egyedi ajánlatot az Ajánlatkérés csoportoknak oldalon kérhettek.
2026. ÁPRILIS 17. - 2026. OKTÓBER 04.
0-24 H
SZÜLŐI HOZZÁJÁRULÁS »
16. évet betöltött kiskorú önálló tartózkodásához
Az oldal fenntartója:
Club Pannon Camps & Hotels Kft
7625 Pécs, Hunyadi u. 19.
Design AmadeKM
NTAK KE22032281
Tisztelt Látogató!
A Club Pannon Camps & Hotels Kft. által használt külső foglaláskezelő rendszer szolgáltatója, a PHOBS doo biztonsági incidensről értesítette társaságunkat.
A PHOBS doo tájékoztatása szerint 2026. június 3-án jogosulatlan hozzáférés történhetett a foglaláskezelő rendszerben tárolt egyes vendégfoglalási adatokhoz. A jelenleg rendelkezésre álló információk alapján az érintett adatok köre magában foglalhatja a vendég vezeték- és keresztnevét, elérhetőségi adatait, valamint a foglaláshoz kapcsolódó egyes információkat. A PHOBS doo tájékoztatása szerint bankkártyaadatok nem kerültek veszélybe, és a szolgáltató közlése alapján azokat nem olyan formában tárolják, amely lehetővé tenné azokkal való visszaélést a jelen incidens keretében.
A megtévesztő vagy adathalász üzenetek jellemzően fizetésre, bankkártyaadatok megerősítésére, személyazonosság-ellenőrzésre, biztonsági kód megadására vagy gyanús internetes link megnyitására szólíthatnak fel a szállásadó nevében.
Fontos hangsúlyozni, hogy a Club Pannon Camps & Hotels Kft. által üzemeltetett szálláshelyek nem kérnek bankkártyaadatokat WhatsApp-üzenetben, nem kérik bankkártyaadatok vagy biztonsági kódok megadását üzenetküldő alkalmazáson keresztül, és nem küldenek ismeretlen külső weboldalakra mutató fizetési vagy hitelesítési linkeket WhatsAppon keresztül.
Amennyiben az incidenssel kapcsolatban kérdésük merül fel, vagy gyanús megkeresést kaptak, kérjük, forduljanak hozzánk bizalommal az alábbi hivatalos elérhetőségen:
Kérjük olvassák el részletes tájékoztatásunkat az Információbiztonsági tájékoztató menüpontban
Club Pannon Camps & Hotels Kft.
2026. június 5.
Dear Visitor,
The provider of the external reservation management system used by Club Pannon Camps & Hotels Kft., PHOBS d.o.o., has notified our company of a security incident.
According to information provided by PHOBS d.o.o., on 3 June 2026, unauthorised access may have occurred to certain guest reservation data stored in the reservation management system. Based on the currently available information, the affected data may include guests’ first and last names, contact details, and certain information related to their bookings. PHOBS d.o.o. has stated that no bank card data has been compromised, and that such data is not stored in a form that would allow misuse in the context of this incident.
Deceptive or phishing messages typically request payment, confirmation of bank card details, identity verification, the provision of security codes, or the opening of suspicious internet links in the name of the accommodation provider.
It is important to emphasise that the accommodation providers operated by Club Pannon Camps & Hotels Ltd. do not request bank card details via WhatsApp messages, do not ask for bank card information or security codes through messaging applications, and do not send payment or verification links to unknown external websites via WhatsApp.
If you have any questions regarding the incident or receive any suspicious communication, please do not hesitate to contact us at the following official contact details:
Please read our detailed information in the Information Security Notice section.
Club Pannon Camps & Hotels Kft.
5 June 2026
Sehr geehrter Besucher,
Der Anbieter des externen Reservierungsverwaltungssystems, das von Club Pannon Camps & Hotels Kft. verwendet wird, PHOBS d.o.o., hat unser Unternehmen über einen Sicherheitsvorfall informiert.
Nach Angaben von PHOBS d.o.o. könnte es am 3. Juni 2026 zu einem unbefugten Zugriff auf bestimmte Gästebuchungsdaten gekommen sein, die im Reservierungsverwaltungssystem gespeichert sind. Nach dem derzeit verfügbaren Informationsstand können die betroffenen Daten Vor- und Nachnamen der Gäste, Kontaktdaten sowie bestimmte Informationen zu ihren Buchungen umfassen. PHOBS d.o.o. hat erklärt, dass keine Bankkartendaten kompromittiert wurden und dass solche Daten nicht in einer Form gespeichert werden, die im Zusammenhang mit diesem Vorfall missbräuchlich verwendet werden könnte.
Täuschende oder Phishing-Nachrichten fordern in der Regel zur Zahlung, zur Bestätigung von Bankkartendaten, zur Identitätsverifizierung, zur Übermittlung von Sicherheitscodes oder zum Öffnen verdächtiger Internetlinks im Namen des Unterkunftsanbieters auf.
Es ist wichtig zu betonen, dass die von Club Pannon Camps & Hotels Kft. betriebenen Unterkunftsanbieter keine Bankkartendaten über WhatsApp-Nachrichten anfordern, keine Bankkarteninformationen oder Sicherheitscodes über Messaging-Anwendungen erfragen und keine Zahlungs- oder Verifizierungslinks zu unbekannten externen Websites über WhatsApp versenden.
Wenn Sie Fragen zu diesem Vorfall haben oder verdächtige Mitteilungen erhalten, kontaktieren Sie uns bitte jederzeit über die folgenden offiziellen Kontaktdaten:
Bitte lesen Sie unsere detaillierten Informationen im Abschnitt Hinweis zur Informationssicherheit.
Club Pannon Camps & Hotels Kft.
5. Juni 2026